Ismét díjugrató edzéssorozat indult Békéscsabán

Stróbl kurzussal indult a 2015/16-os edzéssorozat

Az elmúlt hét végén Békéscsabán, a Pegazus Lovasiskolában kétnapos díjugrató kurzus volt, melyet Stróbl Dorottya kiemelt edző vezetett. Öt csoportban 20 lovas vett részt az edzésen mindkét nap, több résztvevő az időkorlát miatt nem tudott bejutni.

stróbl kurzus

A megszokott-tól kissé mérsékeltebb volt az érdeklődés a nézők soraiban, de aki akár edzésvezetést, akár csak szakmai iránymutatást akart hallgatni, az ott volt. A REV előtt állók, a kezdő és ifjúsági lovasok és a felnőtt versenyzők alkották a csoportokat. A szinteknek megfelelő, egymásra épülő másfél órás foglalkozások rendkívül jó hangulatban, eredményesen zajlottak. Stróbl Dorottya nagyon hamar megtalálta a hangot minden lovassal, a közöttük folyó párbeszéd egyre oldottabbá vált. A kezdők, a jövő lovasai elsősorban az alapokat (ülés, szármérték, mély sarok, kéztartás, jármódok, stb) gyakorolták, míg a gyakorlottabb lovasok a bemelegítés után az ugrásokat csiszolták. A két nap során nagyon sok hasznos információ hangzott el a lovaglással, a versenyre való felkészüléssel kapcsolatban. A sűrűn elhangzó dicséret, a mosoly, a segítségadás a hibák javítására, oldottá tette a légkört. A lovasok – és az edzésvezető is – hasznosnak és eredményesnek ítélték a két napos edzést.

A szombati nap programjában a Kentaur LE, II. Lovasbálja is szerepelt. Így este a 20. születésnapját ünneplő egyesület rendezvényén szinte minden résztvevő újra találkozott a fehér asztal mellett. Vasárnap igaz volt a mondás, ,,aki éjszaka legény, nappal talpon”. Mindenki időben, bár kissé álmosan érkezett a fedeles lovardába. Fogyott a kávé és ,,ébresztőt fújt” a hűvös szél is. A finom ebéd mellett a báli élmények is terítékre kerültek.

Az edzéssorozat december 19-én, szombaton Szűcs András edző vezetésével folytatódik. A jelentkezés már elkezdődött, a részvételi szándékot Domokos Zsuzsinál kell jelezni! Elérhetőségei, telefon: 06 70 946 26 11, Facebookon üzenetben vagy e-mail: domizsuzs@gmail.com.

.

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.