Galambos Nándor második világbajnoksága

Tisztes helytállás a Kettesfogathajtó Világbajnokságon

Fábiánsebestyénben szeptember 9-13. között zajlott a 16. Kettesfogathajtó Világbajnokság. A fiatal füzesgyarmati hajtó, Galambos Nándor a magyar válogatott tagjaként részt vett a nemzetközi megmérettetésen.

nándi13

Élete második világbajnokságán szépen helyt állt a 65 fős mezőnyben. A díjhajtás nagyon nehéz helyzet elé állította, teljesen felázott pályán, a második nap indulóinak utolsó előttijeként kifejezetten mély nyomvonalakon kellett hajtania. A bírók az 57. helyre értékelték a programot.  A szombati maratonhajtás 9. indulójaként a hatos akadálytól kezdve hozta a megszokott stílusát és eredményességét. A hatos akadályban az időeredménye az ötödik legjobb volt a teljes mezőnyben, a 45. indulóig kellett várni, hogy jobb időt teljesítsen a holland Tristan Verheijen, aki végül ebben az akadályban a legjobb időt hajtotta. Sajnos az ötös akadály Galambos Nándornak is feladta a leckét, mint még 18 hajtónak, akik szintén verőlabdát ütöttek. A labdáért kapott 2 hibapont 5 hely hátrányt jelentett az eredménylistán, de így is az előkelő 19. helyen zárta a maratont, hiszen az első húsz helyezettnek volt kiírva díj a versenykiírásban. Az akadályhajtásban 3 labdát vert és 4.52 hibapontot az időtúllépésért kapott, ez a 38. helyre volt elég. Az összetett eredmény alapján a középmezőnyben, a 36. helyen zárt.

Tisztes helytállással fejezte be a versenyt, végre megszakadt az a rossz sorozat, ami az előző évben jellemző volt a fogatra. Segédhajtója Huszárd Lénárd volt, lovai Favory Főnix, Maestoso Mester és Maestoso Mókás. A fogat támogatói sem csalódtak a látottak bebizonyították, hogy érdemes a fiatal hajtó mellé állni. Galambos Nándort fantasztikus szurkolótábor kísérte a verseny során.

A magyarok teljes sikerével ért véget a világbajnokság, Lázár Vilmos világbajnok, Lázár Zoltán ezüstérmes, csapatban Magyarország világbajnok, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, ifj. Dobrovitz József összetételben.

Jó volt magyarnak lenni ezen a vb-n is!

 

nándi12

nándi11

nándi10

nándi9

nándi8

nándi7

 

 

nándi fábián4

nándi fábián3

nándi fábián2

nándi fábián

nándi6

nándi5

 

 

 

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.