Eredmények Újkígyós, 2014.05.03. díjugratás

eredmények_Újkígyós_20140503

Újkígyóson ismét díjugratók versenyeztek 

Lovas tisztelet a 200 éves városnak                                                   

 

kotroczó

Kotroczó Róbert/Mersuch Emilia P

Ebben az évben Újkígyós város alapításának 200. évfordulóját ünnepli. Domokos Zsuzsi díjugrató és barátai elhatározták, hogy ennek tiszteletére nagyszabású versenyt szerveznek május első hétvégéjén.

Bő tíz évvel ezelőtt a Gesztenyésben kialakított lovaspályán versenyeztek utoljára Újkígyóson díjugratók, fogathajtók. Időközben a fogathajtók – rengeteg munkával – új lovaspályát alakítottak ki a sporttelepen, ahol éveken át rendeztek nagysikerű fogathajtó versenyt. A díjugratás viszont megszűnt a településen. Az ötletet megosztották az Aranykalász Lovasklub tagjaival, akik azonnal igent mondtak a megvalósításra.

Az egyeztetést tettek követték, megkezdődött az alapos szervező munka, mely az összefogásra épült. A feladat nem volt könnyű, a fogathajtó pályán két maratonakadályt ki vettek, füvet vágtak több alkalommal. A nézők részére lelátó került felállításra, nagyon tetszetős akadályparkot béreltek, felállították a vendéglátós sátrakat, s a finom ebédhez is minden hozzávaló együtt állt. A szervezők lelkesedése a támogatókat is megnyerte a nemes ügynek. A felajánlott díjak értékesek és különlegesek voltak, a kikapcsolódást nyújtó üdüléstől, a versenyzakón, a lovasszekrényen át, a Delacier ékszerig számtalan értékes nyeremény várta a díjugratókat. Egyedi tervezésű üveg plakettek és díjszalagok kerültek átadásra. Nemcsak a lovasok, de a lovak számára is érkezett felajánlás, például több zsáknyi sárgarépa formájában. Ilyen előzmények után kellemes napsütésben, igazi majális hangulatban várták a szervezők az érkező lovasokat május 3-án, szombaton reggel Újkígyóson.

garzó ádám

Garzó Ádám/Habos

A nap során a B kategória hét versenyszámában 110 startot jegyeztek a jegyzőkönyvbe. Nagyon jó talajú pályán, az Unyatinszki József pályaépítő által a versenyszámokra megálmodott vonalvezetésű akadályokon ketten is duplázni tudtak. Az idén sikeres vizsgát tett lovas, Szalma Lilla (Kentaur LE) Acio Bio nevű lovával megnyerte a B0 és a B1A, kezdő lovas számot is. Ugyancsak két számot nyert Garzó Ádám (Berényi LBE) Habos nevű lovával, első lett a 20 fős B1 nyitott számban és a B2 ifiben is. A kétfázisos lebonyolítású B2 nyitott számban ifj. Néveri Imre László végzett az élen, Castro nyergében, új klubja, a Békéscsaba LK, színeiben. A B3 nyitott szám a Hotel Bodrog díjáért zajlott, itt szintén 20 lovas próbált szerencsét. Az összevetésben is hibátlan lovaglással Bán Nikolett (Mezőhegyesi Ménes SE) Dáriusz nevű lovával győzött. Az utolsó versenyszám, a B4 nyitott, az Ergofém Kft. által felajánlott díjért került kiírásra. Az induló 14 ló közül az összevetésbe 7 ló került 4 lovassal (Kotroczó Róbert, Potocska Attila, ifj. Néveri Imre László 2-2 lóval és Bán Nikolett egy lóval). Az összevetés pályáján senki nem volt hibátlan, egy verőhibával legjobb idővel a számot Kotroczó Róbert (Kentaur LE) nyerte Mersuch Emilia P nevű lovával a Bán Nikolett/Dáriusz páros előtt. A nap során három helyi lovas – Jusztin Ágnes, Makoviczki Richárd, Krucsai Attila – is nyeregbe szállt az Aranykalász LK színeiben, az eredményeket nézve, nem sikertelenül.

winter

Nagyszámú nézőközönség a lelátón. Winter Domika a pályán

Nagyszámú és lelkes nézőközönség kísérte végig a kitűnő hangulatú versenynapot. A nap végén kissé fáradtan ugyan, de lelkesen jelentették be a szervezők, hogy lesz folytatás. Jövőre ismét összefognak a díjugratók és fogathajtók, így már két napos lovasprogramra várják majd az érdeklődőket.

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.