Negyedik díjugrató edzésnap

A jó pap is holtig tanul, a jó lovas is!

Negyedik alkalommal találkoztak a díjugratók a Pegazus Lovasiskolában egy újabb edzésnapon.

pegazus 4. nap

Még a napsugarak is be-betekintettek a lovardába.

Töretlen a szervezők lendülete és töretlen a lovasok lelkesedése, tanulni vágyása is, ez derült ki szombaton (február 14-én) a csabai fedett lovardában. Bár az influenza, más lovas programok többeket elszólítottak az edzésnapról, nem volt kevesebb az érdeklődők száma az előzőeknél.

Az 5 csoport munkáját Kovács Szilveszter kiemelt edző irányította. Kovács Szilveszter is megyei kötődésű előadó, hiszen profi lovas volt Mezőhegyesen. A szakma jól ismeri és elismeri díjugrató múltját, tenyésztői munkáját. Eredményes edzői tevékenységét leginkább fiai, Kaarlo és Henry igazolják.

Szomorú aktualitással kezdődött a nap, Kovács Szilveszter javaslatára egy perces néma tiszteletadással emlékeztünk a nemrég elhunyt Pribojszki László lovasbarátra.

A programot elméleti előadás vezette be. Ebből megismerhettük Kovács Szilveszter hitvallását: folyamatosan tanulni kell könyvekből, másoktól, egymástól, hisz a jó pap is holtig tanul! Emlékeztetett a nagy elődökre, Némethy Bertalanra vagy a csabai Boris Jánosra.  Majd egy kezdő ló és kezdő lovas tanulási folyamatát ismerhettük meg, jól szemléltetve a fejlődés állomásait a futószárazástól, a nyeregbe ülésen át a biztos lovaglásig. Hangsúlyozta, hogy ez az időszak 2-3 hónapot is igénybe vesz, ezért nem szabad összekeverni a lovassportot más sportágakkal.  Hangsúlyozta, hogy értelmes lovat, értelmes lovast kell képezni! A lóval való foglalkozás életforma legyen, következetes, türelmes lovasra van szüksége a sportágnak. A lovaglásra hozott példája egy gyerekkori cirkuszi élménye volt. A cirkuszban a ló hátán egy majom lovagolt, hát ennyi a lovaglás? kérdezte, mire édesapja az válaszolta: ez akkor lenne igazán érdekes, ha a szárat is a majom kezébe adnák. A díjugratásban a hollandoknak van pénze – mondta, de a magyaroknak van tudása, ezért tanulni és tanítani kell, hogy ismét eredményes szakág legyen a díjugratás.

pegazus 4.1. nap

Az edző szeme mindent lát

A gyakorlati feladatok minden csoport számára más-más jellegűek voltak. Folyamatosan javíttatta a hibákat, addig amíg a lovas és a ló nem oldotta meg a  feladatot.

pegazus 4.3. nap

Krucsai Attila Afrika nyergében

pegazus 4.4. nap

Garzó Ádám ugrás közben

Rendkívül látványos volt a csikó lovaglás bemutatása két szék és egy kis  bálamadzag segítségével, láthattuk a biztos támaszkodás, a félfelvétel, a szár mögé kerülő ,,ló”, az ügetés ülés demonstrálását.

pegazus 4.2. nap

Szárkezelés demonstrálása

A programban résztvevő 17 lovas és a szép számú érdeklődő ismét egy sikeres edzésnapot zárt. Kovács Szilveszter búcsúzáskor azzal köszönt el, hogy jó volt látni a lovasok lelkesedését, együttműködő készségét, tanulni vágyását, a közönség kitartását, érdeklődését.

 

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.