SIÓRÉTI fedeles fogathajtó bajnokság II. fordulója

Szomorkás időben vidám hangulatú fogathajtó verseny

Ismét fogathajtó randevú volt Gyulán, a Sióréti Lovascentrumban január 18-án, ahol a fedeles bajnokság második fordulóját tartották. A decemberi első forduló sikere nyomán mind a nevezők száma, mind a nézőközönség létszáma nőtt.

demkó2

Minden versenyzőt kísért kisebb-nagyobb létszámú szurkolói csapat, de örvendetes, hogy egyre többen vannak a nézők között, akik még csak most ismerkednek ezzel a sportággal, de jó volt látni más lovas szakág képviselőit is, sőt a világbajnok négyesfogathajtó, Juhász László is ott szurkolt a nézők között. A közönség egyre felkészültebb a szabályokból, s ennek hangot is adott, például a kijelző hibája láttán vagy egy elmaradó illetve később megszólaló csengő esetében.

A decemberi verseny híre túljutott a megyehatáron és most már hat megye 34 hajtója állt rajthoz, négy kategóriában (4 póni egyes-, 4 egyes-, 21 kettes- és 5 szabadidős kettesfogat). A délelőtti forduló eredménye határozta meg a délutáni indulási sorrendet. Ez lehetőséget adott a hajtóknak a pálya vonalvezetésének megismerésére, kockáztatásra, taktikázásra is, aki itt hibázott még nyerő lehetett a délutáni főversenyszámban. Így járt a dobozi Kónya Károly (Sarkadi LFSZSE) is, aki a délelőtt során pályát tévesztett ugyan, de a délutáni számot megnyerte a szabadidős kettesfogatok versenyében. A póni egyesfogatok négy fős mezőnyében a Komádiból érkezett Kenéz Fruzsina (EMPE) esélyt sem hagyott vetélytársainak, mindkét fordulóban hibátlan hajtással, szinte századra azonos idővel nyert. Az egyesfogatoknál is négyen indultak, részükre nyerőkört is rendeztek, így a három forduló során szépen megosztoztak az első helyeken, a bemelegítő kört Sánta Margit Borbála (Mágori LK), a főversenyszámot Kun Andrea (Jászberényi LBK), a nyerőkört és ezzel a versenyt a sarkadi Virág László (Hidashát-Kisrét LE) nyerte. A 21 kettesfogat versenyében a csanádpalotai Deli Dániel (Makói Silver SE) és Galambos Nándor (Füzesgyarmati LBE) között alakult ki ,,harc” az első helyért. A bemelegítő körben a decemberi forduló győztese, Deli Dániel nagyon jó idővel, hibátlan hajtással nyert, itt Galambos Nándor szinte azonos idővel, de két verőhibával zárt. A főversenyszámban ez a helyzet megismétlődött, csak fordítva, Deli Dániel vert kettőt és hiába övé volt a ,,pályacsúcs idő”, még a nyerőkörbe sem jutott be. Galambos Nándor rendkívül tetszetős, nyugodt, kiszámított hajtással mindkét délutáni pályát gyorsan és hibátlanul teljesítette, ezzel megnyerte a fordulót. Ebben a mezőnyben az orosházi Koncsek Ferenc (Orosházi LE) nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, mind a három pályán közel azonos időt ment, hibátlanul, ezzel minden körben és a végelszámolásnál is a második helyen zárt.

A díjkiosztás során átadták a gyulai Póka György festőművész által felajánlott festményt is a hibátlanul teljesítő leggyorsabb fogathajtónak, Kenéz Fruzsinának. Az első helyezett kettesfogathajtónak, Galambos Nándornak Mikus Éva, Gyula város mecénása ajánlott fel egy festményt. Ugyancsak Póka-festményt kapott Fülöpné Mátyus Zsuzsanna vezető bíró is.

A szervezők, a Demkó család tagjai, barátai, mindig ott voltak, ahol éppen intézkedni kellett vagy csak egy kedves szóval üdvözölni a vendégeket. A pályán, a pálya mellett, a melegítőpályán lelkes segítők tették gördülékennyé a rendezvényt.

Finom ebéd, kellemes zeneszó töltötte ki a szünetet. A szemerkélő eső, a sár sem szegte senki kedvét, bár hazafelé egy-két lószállítót traktorral kellett az útra segíteni, mindenki kitűnő hangulatban zárta a napot.

Az I. Sióréti Fedeles Fogathajó Bajnokság döntőjét február 15-én rendezik.

– szzs –

plakat_2014_

A SIÓRÉTI Lovas Egyesület fogathajtó bajnokságot szervez 2013-2014. téli szezonban.

A bajnokság tervezett időpontjai:

I. forduló:       2013. december 28.

II. forduló:     2014. január 18.

III. forduló:   2014. február 15.  (döntő)

A részletes VERSENYKIÍRÁS itt megtekinthető!

A versenyre nevezni és részt venni csak az a versenyző jogosult aki 2013 évre érvényes licenccel rendelkezik!!!

Előzetesen az interneten az alábbi helyen NEVEZNI kötelező!

Kérjük minden résztvevőt, hogy a versenykiírást részletesen olvassa el és a benne foglaltakat a bajnokságban betartani szíveskedjen!

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.